A Barantáról
Mottónk:
“Valóban olyan életforma ez, melyben a közösség az első és a legfőbb személy, s lelkében változatlan, csupán az atyák és a fiak cserélik egymást…”
Tamási Áron
A Baranta csupán elnevezése a 2001. óta önálló hagyományos harcművészeti ágként bejegyzett és számon tartott hagyományos magyar harcművészetnek.
Maga a szó – napjainkig Zala és Somogy megye egyes területein maradt fenn – eredeti jelentésében harcra, hadjáratra való felkészülést jelentett. Közép-ázsiai népeknél is ismeretes, ott zsákmányszerző hadjáratot jelent.
Mai értelmében a Baranta a IX. század és a XX. század között élt magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres- és pusztakezes harcművészeti irányzat. Jelentős szerep jut emellett a Kárpát-medencei mozgásanyag mellett a feltételezett vándorlási területeken alkalmazott harci eljárások és a honfoglaló magyarságéhoz a hasonló életmódú közösségeket felépített népek (szkíták, hunok, avarok, türkök, onugorok, kazakok) harci és kiképzési kultúrájának is.
A Baranta nem egy, vagy több „mester” alkotása, hanem a magyar nép, mint kultúrkör összegzett tudásanyagának (életmód, közösségépítés, taktikai modell, technikai alapbázis, személyiségfejlesztési elv, filozófia) tükröződése a sajátos harci- és testkultúránkban.
Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette. Egy barantázó nem valami ellen, hanem valamiért harcol, de magával a harccal, harcművészetekkel csak az foglalkozik eredményesen, aki életmódszerűen éli meg annak minden tartalmát. A Baranta lényege: életmódszerűen magyarul élni.